Hírek
Fontos partnerünk, a Tudatos Vásárlók Egyesülete számszerűsítve állapította meg átfogó felmérésében, hogy „16 százalékkal bővült 2022-ben a környezetbarátként árult tisztítószerek piaca, ezzel az elmúlt 3 évben mintegy kétszeresére nőtt a teljes forgalmuk, ami tavaly közel 8,4 milliárd forintot tett ki”.
2022 decemberében a magyar kormány elfogadta Magyarország első zöld közbeszerzési stratégiáját, mely olyan eszközök és ösztönzők kialakítását irányozta elő, amelyek a zöld közbeszerzési gyakorlat kialakulását támogatják.
A KKVHÁZ Zrt. 2023. szeptember 11-i országos csúcstalálkozójának meghívott előadói elsősorban a szabályozással, a finanszírozással, a pályázatokkal, az adózással, a képzéssel és nem utolsósorban a digitalizáció kihívásaival kapcsolatos kérdésekre összpontosítottak.
A gazdasági fejlődés motorjának eddig a klasszikus liberális közgazdaságtan Adam Smith és David Ricardo által megfogalmazott tanainak megfelelően a fogyasztást gondoltuk, bízva a kormányzati beavatkozástól mentes szabadpiac és szabadkereskedelem megfelelő önszabályozásában, ám a jelek szerint ma már mindez nem teljesen összeegyeztethető a fenntartható gazdálkodással.
Utazni számtalan módon és helyre lehet. Egy magára valamit is adó utazó már az ókorban sem vágott neki periégészisz vagy itinárium (az útikönyv latin és római elnevezései) nélkül a római birodalom útjainak, hiszen ismernie kellett a járható és biztonságos útvonalakat, a távolságokat, az állomásokat, a fogadókat és szállásokat.
A benyújtott dokumentumok és a helyszíni ellenőrzés alapján készített szakértői vélemény szerint a Köt-Társ Service Kft.-nek az Upfield Hungary Kft. budapesti, Capital Square irodaházban lévő irodájában nyújtott takarítási szolgáltatása megfelel a környezetbarát takarítási szolgáltatásokra vonatkozó KT-64 feltételrendszerben foglalt követelményeknek.
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 3. oldal
- Következő oldal