
Így lehet és kell zöldíteni a közbeszerzéseket
A magyar kormány célja, hogy a 2022 és 2027 közötti időszakra előirányzott Zöld Közbeszerzési Stratégiájába foglaltaknak megfelelően a környezetvédelmi szemléletű közbeszerzések tényleges elterjedésében valódi előrelépés legyen tapasztalható az elkövetkező öt évben. Ennek eléréséhez a zöld közbeszerzési szempontok gyakorlatba ültetésére van szükség, amiben mostantól egyebek mellett egy kézikönyv segíti az érintett pályázatkiírókat és pályázókat.
A Közbeszerzési Hatóság online formában is elérhető, Gyakorlati kézikönyv a zöld közbeszerzésekhez című kiadványa közérthető módon próbál segítséget nyújtani a piaci szereplőknek abban, hogy sikeresen megvalósítsák a közbeszerzési eljárásokban a zöld szempontok hazai és nemzetközi előírásoknak megfelelő arányban való megjelenítését.
A kézikönyv szerzői a kézikönyvben egyrészt áttekintik a közbeszerzésekre vonatkozó hazai és uniós jogszabályokat, másrészt a már meglévő jó példák bemutatásával próbálják ösztönözni a zöld közbeszerzések arányának növekedését, továbbá azt, hogy a közbeszerzési kultúrában is meghonosodjon, idővel természetessé váljon a környezetvédelmi szempontok alkalmazása.
Kapcsolódó tartalmak:
ÖKOCÍMKE ZÖLD BESZERZÉSI PLATFORM
A platform célja, hogy elősegítse az ökocímkék tudatos és hatékony alkalmazását a közbeszerzések és önkéntes zöld beszerzési folyamatok során. Az oldal átfogó és közérthető módon mutatja be a közbeszerzési szabályozás nyújtotta lehetőségeket, valamint az ökocímkékkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Segítséget nyújt a fenntartható beszerzési döntésekben, támogatja a jogszerű és hatékony ökocímke-használatot, és hozzájárul a környezetbarát beszerzési gyakorlat terjedéséhez.
Ha többet szeretnél megtudni, a teljes útmutató elérhető itt.