A Föld azoké, akiket ma ünneplünk, azaz gyermekeinké és unokáinké

2022. május 29., vasárnap – 10:28

A fenntartható jövőről szóló Planet 2021 kiállításon a kisgyerekek foglalkoztató játék keretében szelektálhatták az általuk egy tóból kihorgászott dolgokat, eldöntve, hogy melyik egyszerű háztartási szemét, melyik papír, melyik műanyag, melyik fém, és melyiket kell elkülöníteni, mint környezetre veszélyes hulladékot. A négy és fél éves óvodásunk kitartóan és lelkesen végigválogatta az összes bádogdobozt, akkumulátort és egyéb szemetet, ráadásul hiba nélkül rakta azokat a megfelelő gyűjtőkbe.

 

Béla példája megmutatta, hogy igenis van lehetőség a személyes cselekvésre

 

Pár hónapja levetítettük gyermekeinknek a kárpátaljai Francz Béláról és munkásságáról szóló, A folyómentő teherautó című filmet. Körösmező magányos hőse, a Tiszamentő néven elhíresült férfi igazi példakép lett a számukra, és mind a hárman nagy Béla-rajongók lettek, pedig ez az ember nem egy reality-show hőse és nem korunk agyonsztárolt divatos celebje. Egy egyszerű kárpátaljai magyar ember, aki azonban valós és hősies teljesítményt mutatott fel. Elege lett a Tisza felső szakaszának mérhetetlen szennyezéséből, elsősorban a műanyagszennyezésből, és látva ehhez képest a határ magyar oldalán lévő természetes vizek állapotát, úgy döntött, hogy egyedül veszi fel a küzdelmet a Kárpát-medence gyönyörű folyójáért. Bár kezdetben a környezete bolondnak nézte, ő megmutatta, hogy a divatos szólamokkal ellentétben igenis van lehetőség a személyes felelősségvállalásra és az egyéni cselekvésre, és példájából az is kiderült, hogy tömegek mozgathatóak meg a jó ügy érdekében, ha valaki példát mutat, aki mellé oda lehet állni.

 

A fenntartható fejlődéshez példamutatásra van szükség

 

Ahogy a bevezetőben bemutatott esetek igazolják, a kicsik még rendkívül fogékonyak a környezetvédelemre. Ma, gyermeknapon óhatatlanul eszünkbe juthat a manapság sokat idézett, ki tudja, honnan származó mondat, mely szerint „a Föld nem a miénk, hanem csupán a gyermekeinktől kaptuk kölcsön”. Ha ez nem is egészen így van, az biztos, hogy bolygónkat nekik és unokáinknak, valamint távolabbi utódainknak szánjuk, legalább olyan, ha nem jobb állapotban, mint ahogy mi élvezhetjük és használhatjuk. Ahhoz, hogy ilyen távlatokban tudjunk gondolkodni, a gazdasági fejlődés érdekében végzett, többnyire környezetkárosító összemberi gyakorlat helyett sürgősen a fenntartható fejlődés útjára kell lépnünk, ellenkező esetben a szép jövő kérdésessé válik. Ahhoz, hogy gyermekeink is ezen az úton járjanak, kezdettől arra kell nevelnünk őket, hogy mit tehetnek velünk együtt és egyedül a környezetünkért. Mivel elsősorban a szüleiket másolják és követik, ehhez a legjobb eszköz a példamutatás.

 

 

A következetes szülői cselekvés a legfőbb tudatformáló a kicsik számára

 

Nehéz, de nem reménytelen, hogy a reklámok által folyamatos és mértéktelen fogyasztásra ösztönzött embertársaink között lehetőleg csak annyit vásároljunk élelmiszerből és egyebekből, amennyire és amire valóban szükségünk van, és ennek jelentőségét kisebb családtagjainkkal is megértessük. Igaz, hogy sok esetben anyagi vagy egyéb áldozatot kíván, mégis fontos, hogy lehetőleg magyar termelők és gyártók termékeit vásároljuk, ahol és amiből csak lehet. Ma már a legtöbb magyar háztartásban viszonylag könnyen megoldható, hogy következetesen szelektíven gyűjtsük és csoportosítsuk a hulladékot, és ebbe a gyermekeinket is bevonjuk. Büszkék és öntudatosak lesznek, amiért ők is tehetnek valamit, főleg ha azért rendszeresen dicséretet és megerősítő visszajelzést kapnak. A háztartásunkban becsüljük meg a régi és szép dolgokat és bútorokat, valamint a családi emlékeket, és ne vegyünk mindenből újat, ha valójában nem szükséges, és lehetőség szerint javítsuk meg, ami elromlik, mielőtt csak úgy kidobnánk. A gyermekek gondolkodását a következetes szülői cselekvés jelentős mértékben formálni fogja. Amikor csak alkalmunk nyílik rá, vigyük őket a természetbe, az erdőbe, megmutatva annak értékeit és szépségeit. És ami talán a legfontosabb: beszélgessük velük folyamatosan e kérdésekről, megmutatva nekik az általunk képviselt eszmékkel és gyakorlattal szemben meg a természetkárosítás elrettentő példáit is akár.

 

Mondja el Ön is, hogy mit tehetünk!

 

A példákat és ötleteket természetesen hosszan lehetne még sorolni, de inkább megkérem Önt, kedves olvasóm, hogy írja meg nekünk, milyen további lehetőségeket lát a szülői és nagyszülői példamutatásra a környezetvédelem területén. Mondja el nekünk, hogy mit tehetünk. Amíg az ötleteit várom, megnézzük a családdal a Francz Béla Tiszát mentő tevékenységét tágabb összefüggésbe helyező, ide kattintva elérhető A Tisza nevében című, ide kattintva elérhető filmet.