Főoldal Bejelentkezés Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium

Aktuális hírek

Feltételrendszerek meghosszabbítását hagyta jóvá az ÉMB
2016.12.11

A Földművelésügyi Minisztériumban december 8-án, csütörtökön tartotta soron következő ülését a Környezetbarát Termék Értékelő és Minősítő Bizottság (ÉMB) Barta Géza ügyvezető elnökletével. A tanácskozáson részt vett dr. Dobi Bálint, az FM Környezetügyi Főosztályának vezetője is. A bizottság többek között megvitatta a meghosszabbításra és felülvizsgálatra javasolt feltételrendszereket, valamint az újonnan benyújtottakat. Napirenden szerepeltek a végrehajtás alatt álló ÉMB határozatok is.


 

Az ÉMB ügyrendjének elfogadását követően a bizottság felülvizsgálta a KT-31. Bitumenes kötőanyagú új útburkolatok, illetve fenntartásra szolgáló útpálya-szerkezeti rétegek című feltételrendszert, amelynek érvényessége 2016. december 31-én lejár. Az ülésen elhangzott, hogy a Társaság a Közlekedéstudományi Intézettel készítette el a követelményrendszer felülvizsgálatához szükséges háttértanulmányt, amely a feltételrendszer lényegi elemeinek változatlanul hagyását javasolta. A felülvizsgálat eredményeképpen a kritériumok nem változtak, ugyanakkor az értékeléssel és igazolással kapcsolatos előírásokat pontosította a bizottság. Az ÉMB egyhangúlag öt évre 2021. december 31-ig hosszabbította meg a feltételrendszert.

A KT-46. Szelektív szűrőbetétet tartalmazó olajfogó berendezés feltételrendszer felülvizsgálatához a Miskolci Egyetem Nyersanyagelőkészítési- és Környezeti Eljárástechnikai Intézete készített háttértanulmányt. A felülvizsgált feltételrendszert ugyancsak öt évre egyhangúlag hagyta jóvá az ÉMB, kiegészítve azt a minőségbiztosítási rendszerekre vonatkozó előírásokkal.


 

A társaság feladata, hogy minden termékcsoport feltételrendszerének lejárta előtt megvizsgálja, az ÉMB december 8-i ülésén módosítás nélkül az alábbi feltételrendszereket hosszabbította meg 2017. december 31-ig: a KT-58. Komposztálással és biológiai lebomlással hasznosítható hajlékonyfalú műanyag csomagolások és a KT-53. Általános és szaniter tisztítószerek és KT-66. Mosószerek címűt. Az ÉMB továbbá a KT-16. Rendszeres takarítási szolgáltatás mikroszálakból készült textíliák alkalmazásával elnevezésű feltételrendszert 2018. december 31-ig módosítás nélkül egyhangúlag elfogadta.

A tanácskozáson szó esett a végrehajtás alatt álló ÉMB határozatokról, valamint az elbírálás alatt álló aktuális pályázatokról.

A KT-16. Rendszeres takarítási szolgáltatás mikroszálakból készült textíliák alkalmazásával feltételrendszert az ÉMB 2018. december 31-ig módosítás nélkül meghosszabbítását.

A Társaság javaslatot kapott molekuláris légtisztító berendezés környezetbarát minősítő feltételeinek a kidolgozására, amely kapcsán háttértanulmány készítéséről döntött az ÉMB.


 

Az ÉMB tagjai a továbbiakban tájékoztatást kaptak az EU Ökocímke Illetékes Testületek Fórumának november 22-i brüsszeli üléséről, valamint az Európai Unió Ökocímke Bizottsága (EUEB) november 23-24-i ülésének döntéseiről.

Az Illetékes Testületek Fóruma (CB Fórum) többek között foglalkozott az EU Ökocímke 25. évfordulójának megünneplésével, tájékoztatást adott az EU ökocímkéről Belgiumban tartott közvélemény-kutatás eredményéről, illetve a védjegyhasználók legutóbbi statisztikai felmérésének az eredményéről, valamint a bizottság Ökocímkével kapcsolatos kommunikációs tevékenységéről. Napirenden szerepeltek a kritériumok értelmezésével, alkalmazásával, a feltételeknek való megfelelés ellenőrzésével, a statisztikai felmérések módszerével kapcsolatban felmerülő kérdések.

Az EUEB ülése megtárgyalta a tisztítószerekre (6 termékcsoport) és a papírtermékekre (3 termékcsoport) a vonatkozó felülvizsgált feltételrendszerekre vonatkozó, a Regulatory Committee számára szavazásra benyújtandó javaslatokat, a textiltermékekre vonatkozó feltételrendszer kisebb módosítását, valamint a takarítási szolgáltatásokra vonatkozó feltételtervezet végső, 2017-ben szavazásra kerülő változatát is.

Az ülés zárásaként Barta Géza ügyvezető megköszönte a bizottsági tagok és a munkatársak egészéves munkáját, valamint az FM szakmai támogatását.

 

www.okocimke.hu

 

 

 

 





További híreink >>
Energia Klub Zöldövezet TársulásKlímabarát Otthon